A Boeing 747, becenevén a „Jumbo Jet” egyes vélemények szerint a legismertebb repülőgép a világon, az első szolgálatba állított szélestörzsű utasszállító repülőgéptípus. Fejlesztését az a Boeing Commercial Airplanes kezdte meg, amelyik az 1960-as évek – szintén – legnagyobb utasszállító repülőgépét, a Boeing 707-et tervezte. Az új típus elődjénél két és félszer nagyobb lett. 1970-ben állt szolgálatba a Pan American és a TWA színeiben, 37 évig tartotta többek között az egy járaton ülő legnagyobb utaslétszám rekordját, amelyet az AirbusA380-asa döntött meg 2007-ben.
A típus négyhajtóműves, kétszintes felépítésű, utas-, teherszállító és egyéb altípusai készültek. Az utolsónak szolgálatba állított 747–400 altípus meglehetősen magas szubszonikus sebességre is képes (Mach 0,92), három utasosztályon 416 főt, két utasosztállyal 524 főt képes akár 13 470 km-es interkontinentális távolságra elszállítani.
A típus kiváló siklószámmal rendelkezik és meglehetősen biztonságosnak mondható. Szolgálatba állítása óta 45 db gép zuhant le, robbantották fel vagy szenvedett egyéb módon olyan „A osztályú”repülőeseményt, amelyben a törzs is jelentősen megrongálódott. Ebből 21 esetben nem veszett oda emberélet, hat esetben tíz főnél kevesebb vesztette életét és 3 gép semmisült meg robbantás, vagy lelövés következtében a levegőben.[1] 2007 decemberéig 1399 db-ot adtak át a megrendelőknek, ezek 122 féle variációban készültek el.
Mivel a Jumbo-sikertörténet felett meglehetősen eljárt az idő, a Boeing jelentősen áttervezve a 747–400-at. Az új 747–8 változatot 2010-2011-re állítja forgalomba, mely jelentős előrelépés lesz a 747–400-hoz képest.